A barátnőm ajánlotta, hogy nézzük meg  "A kezdő" c. filmet. 

Vegyes érzelmekkel jöttem ki a filmről, amely kétségtelenül jó alkotás, remek szereplőkkel, és kedves történettel. Semmilyen bántó elem nincs benne, finom eszközökkel játszik végig a rendező, csak...

...csak valahogy szomorú, hogy ennyire megváltozott a világ. És személy szerint engem bánt, hogy nincs a közelemben egy olyan bölcs férfi sem, mint akit Robert De Niro játszik.

Jó lenne valaki, aki valahogy átlátja az egészet, akiben még meg van az az érzés, hogy egy nőt óvni, érteni és - olykor - segíteni kell.

Sajátos jelenet, amikor elmondja, hogy azért van nála mindig zsebkendő, mert a nők sírnak, és ez egy gesztus, amellyel egy igazi férfi támogatni tudja a pityergőt.

Ha eszembe jut, hogy hány tucat papírzsepit kunyeráltak már el tőlem pasik, mert "a te táskádban úgyis mindig van", és noha nekik nem sírásra kellett, inkább megfázásra, azért valahol szomorú, hogy ha én bőgni akarok, akkor a vigaszról is saját magamnak kell gondoskodnom.

A filmekben a férfi átöleli a nőt, amíg az zokog, az életben pedig a pasi tisztes távolból megvárja, míg a nő "kihisztizi magát", és előkotorja a saját zsepijét a saját táskájából.

A zokogó nőre manapság a férfiak úgy néznek, mint egy különösen idegesítő játékra, ami képtelen abbahagyni a szirénázást.

A végszó pedig általában az: "Mit idegesíted magad ilyen marhaságon? Muszáj örökké hisztizni valamin?"

Szóval hiányoznak az úriemberek, a bölcsesség, és az, hogy az ember lányának odanyújtsanak egy zsepit, vagy legalább egy széles vállat....

A film jó. A  Robert De Niro-féle férfiak hiánya nem annyira....